Regisztráltassa kerékpárját!

2017. 03. 17., p - 11:21
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kerékpárlopások megelőzését és hatékonyabb felderítését szolgáló „BikeSafe” programot népszerűsítik a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei 2017. március 21-én, Gyulán.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai 2017. március 21-én, Gyulán segítik a kerékpárosokat abban, hogy kerékpárjukat regisztrálják a „BikeSafe” adatbázisba. A rendszert a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a Székesfehérvár és Környéke Közbiztonságáért Vagyonvédelmi Alapítvánnyal közösen fejlesztette ki, majd a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával tették országossá.

A kezdeményezés célja a kerékpárlopások megelőzése és hatékonyabb felderítése. A „BikeSafe” szolgáltatás legfontosabb eleme a kerékpár-nyilvántartás, amelyben a kerékpár és a tulajdonos adatai is rögzíthetőek, elérhetőek. Ha a kerékpárt ellopják, a regisztrált adatok alapján elektronikusan feljelentést lehet tenni, ami bekerül a rendőrség körözési adatbázisába. Amennyiben a rendőrség a kerékpárt megtalálja, a rendszerbe feltöltött adatok alapján értesíteni tudja a tulajdonost. Az adatbázist működtető alapítvány figyelemmel kíséri az internetes hirdető oldalakat is. Amennyiben olyan kerékpárt kínálnak eladásra, amely valószínűleg lopott, értesítik a rendőrséget. A használt kerékpárt vásárlók is megtekinthetik az oldalt és ellenőrizhetik, hogy a nekik eladásra kínált kerékpár lopott-e, így számos kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat.

A www.bikesafe.hu oldalon egy regisztrációt követően bárki rögzítheti a rendszerben saját adatait, kerékpárja azonosítóit és a biciklijéről készült fényképeket.  A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakemberei is segítenek a kerékpárosoknak a regisztrációban. Gyulán, a Nagyváradi út 23. szám alatt található „Gyulabringa” kerékpárboltban 2017. március 21-én 13 óra 30 perctől várják az érdeklődőket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.