Rendőrségi közösségi szolgálatra jelentkezett diákok képzése

2015. 05. 27., sze - 16:08
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többek között a nyári turisztikai szezonban a Balaton-parti üdülőhelyeken látnak el bűnmegelőzési feladatokat azok a diákok, akik a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság irányítása mellett teljesítik közösségi szolgálatukat.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai 2015. május 26-án tartották meg az első szakmai felkészítést a közösségi szolgálatra jelentkezett diákoknak. A VMRFK munkatársai - a veszprémi Vetési Albert Gimnáziummal kötött együttműködési megállapodás alapján - a diákokat közterületi bűnmegelőzési tájékoztató tevékenységre készítik fel.

A diákok az idegenforgalmi szezonban a Balaton-part különböző településein látnak el mobil bűnmegelőzési információs szolgálat keretében felvilágosító tevékenységet. A tanulók - rendőri felügyelet mellett - főleg strandokon, nagyobb bevásárlóközpontokban és azok parkolóiban, illetve a turisták által jelentős számban látogatott közterületeken végzik munkájukat. Ennek során a bűncselekmények megelőzését célzó, hasznos információkat tartalmazó többnyelvű kiadványokat adnak át; ezzel hívják fel a figyelmet az értékek védelmére. Más módon is segítséget nyújtanak. Amennyiben például lehúzott ablakú, vagy nyitott ajtajú gépjárművet találnak, illetve a strandon, a földön jelentősebb értéket látnak őrizetlenül, intézkedtek a tulajdonos értesítéséről és annak kiérkezéséig felügyelik azokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.