Strandrendőrség Szigetváron

2013. 06. 26., sze - 12:31
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén nyáron ismét kerékpáros rendőrök teljesítenek szolgálatot a szigetvári strand környékén.

A Szigetvári Rendőrkapitányság az előző évek hagyományaihoz híven a 2013-as strandszezonban is működteti a strandrendőri szolgálatot. A beosztott állomány a nyári meleg beköszöntével hétvégenként a Szigetvári Gyógyfürdő területén, valamint annak szomszédságában található Vár és a körülötte lévő Vársétányon lát el gyalogos és kerékpáros szolgálatot.

 

A belváros forgalma a gyógyfürdő és a történelmi városrész felújítását követően nagymértékben nőtt, ezért a rendőrség a pihenni, szórakozni érkező személyek és értékeik fokozottabb védelme érdekében indította útjára a programot. A gyógyfürdő üzemeltetője a strand területén egy pavilon felállításával járult hozzá az egyenruhások megjelenéséhez.

Az ide látogató turisták örömmel fogadják és megnyugvással veszik tudomásul, hogy amíg ők a jól megérdemelt szabadságukat töltik értékeikre akkor is vigyáznak, azonban ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a parkolóban álló gépkocsiban értéket jól látható helyen ne tároljanak, a fürdő területére nagyobb összegű készpénzt, ékszereket nem vigyenek magukkal. Az értékeiket mindig a fürdőzéshez használt medencéhez lehető legközelebb - ahonnan még szemmel tudják tartani - pakolják le. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.