Szakértői kerekasztal megbeszélés

2017. 05. 26., p - 09:48
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az emberkereskedelem ellen.

A BBA 5.4.3. Területi szintű koordinációs mechanizmus létrehozása az emberkereskedelem ellen című projekt keretében az ORFK Bűnmegelőzési Osztálya szakértői kerekasztal megbeszélést tartott Borsod-Abaúj-Zemplén megye első számú vezetői számára.

A megbeszélésen részt vett a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, az idegenrendészeti hatóság, kormányhivatal, önkormányzatok, gyermekjóléti és családsegítő szolgálatok, civil szervezetek és egyházak képviselői.

A megbeszélés témája: Az emberkereskedelem áldozatainak segítését célzó mechanizmus megyei szintű megvalósítása

A nevezett projekt keretében 2018. június 30-ig még 11 hasonló megbeszélésre kerül majd sor az emberkereskedelem áldozatai tekintetében leginkább érintett 4 megyében, amelyek fő célja, hogy a jogszabályi alapokon már működő Nemzeti Koordinációs Mechanizmus mellett megteremtse a területi szintű összefogást és együttműködést, az emberkereskedelem elleni fellépésben.

A megbeszélésen a helyi sajtó is képviseltette magát.

Az eseménnyel kapcsolatos sajtómegjelenések az alábbi linkekre kattintva érhetők el:

http://minap.hu/video/az-embercsempeszet-ellen-harcolnak

http://www.boon.hu/semmilyen-formaban-nem-valhat-aruva-az-ember/3483343

http://www.eszak.hu/helyi/2017/05/15/semmilyen-formaban-nem-valhat-aruva-az-ember.eszak

http://www.globotv.hu/7929-harc-az-emberkereskedelem-ellen


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.