Trükkös tolvajok a határátkelőnél

2015. 05. 11., h - 12:02
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hegyeshalmi parkolóban kiszúrták a házaspár autójának gumiját és a kerékcsere alatt észrevétlenül ellopták az utastérben őrizetlenül hagyott női táskát.

A békési házaspár svájci forgalmi rendszámú BMW gépkocsijával 2015. május 8-án 21 óra 45 perckor lépte át az osztrák-magyar határt. Hegyeshalomban, a határátkelőhely előtti parkolóban megálltak autópálya matricát vásárolni, majd Budapest felé indultak tovább. Néhány kilométer után a gépkocsi műszerfalán a lámpa jelezte,  hogy az egyik kerékből elment a légnyomás. Az autó hátsó kereke teljesen lapos volt, azt feltehetően a parkolóban, késsel szúrták ki. A kerékcsere alatt a gépkocsi ajtaját a sértettek nyitva hagyták és az első ülésen lévő női táskát a trükkös tolvajok észrevétlenül elvitték.

A házaspár a lopást nem észlelte és a bűncselekménnyel összefüggő gyanús körülményt sem tapasztaltak. A feltételezett elkövetők személyére, illetve gépkocsijuk típusára a rendőröknek információt adni nem tudtak. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen folytatja a nyomozást.

 

Az idegenforgalom szempontjából kiemelt főútvonalakon, autópályákon a trükkös lopásokat jellemzően külföldi elkövetők külföldiek sérelmére követik el. A trükkös tolvajok a kiszemelt áldozat autójának kerekét megszúrják, s amikor az megállásra kényszerül, a járműtől távolabb, a sötétben megállva, gyalogosan lopóznak a gépkocsihoz.

  • kiszálláskor az indítókulcsot vegyék ki a gyújtáskapcsolóból és az ajtókat zárják le.
  • az utastérben nem ajánlatos értéket hagyni, ha többen utaznak, valaki maradjon a kocsiban, illetve annak közvetlen közelében.
  • legyenek óvatosak az olyan hirtelen felbukkanó idegenekkel szemben, akik túlzottan segítőkésznek mutatkoznak.
  • az utazás során a pénzt és iratokat testközelben, a ruházat belső zsebében vagy a csomagtartóban célszerű tartani.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.