Turisztikai idény Csongrád megyében

2017. 06. 02., p - 13:32
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök és polgárőrök közösen segítik a turistákat az idegenforgalmi idényben Szegeden.

Csongrád megye területi elhelyezkedése, egyéb kedvező földrajzi adottsága, számtalan nyári kulturális programja, évről-évre jelentős számú hazai és külföldi turistát vonz a térségbe. Emellett jelentős tranzit forgalom bonyolódik a határok irányába a megyét átszelő két nemzetközi főútvonalon, amelyeken a nyári szabadságolások idején fokozott járműforgalommal kell számolni. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a június elejétől augusztus végéig tartó turisztikai idényben is kiemelt figyelmet fordít a térségbe látogatók személy- és vagyonbiztonságának megteremtésére.

Nagy Tiborné a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője sajtótájékoztató keretében Szegeden elmondta: mivel az M5-ös és M43-as autópályát és a hozzájuk tartozó határátkelőhelyeket a nyári időszakban a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások és a turisták is előszeretettel használják, hosszabb menetidőkkel kell számolniuk az utazóknak. A rendőrség amellett, hogy az utakon is jelen van és segíti a közlekedőket, a police.hu internetes oldalon folyamatosan frissíti a határátkelőhelyek várakozási adatait, a RUTIN mobiltelefonos alkalmazás pedig a közlekedési eseményeket jelzi, melynek használatával könnyebb lehet az utazás.

M. Toronykőy Márta a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője a nyári időszak vagyonvédelmi tudnivalóira hívta fel a figyelmet. Elmondta, nagyon fontos, hogy a pihenés ne legyen kellemetlen élmény, így mindenki fokozottan figyeljen értékeire. A pénz és a személyes iratok belső, jól zárható zsebekben legyenek elhelyezve, a táskát pedig soha ne hagyják őrizetlenül. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy ha valaki elutazik, az otthona ne maradjon üres. Egy szomszéd, rokon mindig ellenőrizze, a lakást, ürítse a postaládát. A vagyonvédelmi tanácsokat egyébként szórólapokon is megosztják a rendőrök Szeged belvárosában, illetve megtalálhatják az érdeklődők a Széchenyi téren levő Turisztikai Információs Ponton. Ezeken a veszélyek mellett tájékozódhatnak a különféle vagyonvédelmi eszközökről, azok működéséről és a baj esetén hívható telefonszámokról is az érintettek.

A rendőrség munkáját a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége is támogatja. A polgárőrök a nyári időszakban megerősített szolgálatot látnak el - mondta el a szervezet képviseletében Tóth Zoltánné. Kiemelt figyelemmel vannak az iskolaszünet lévén a gyermekekre, emellett a Tisza-parti üdülőkörzetekben is gyakrabban járőröznek, és a belvárosban pihenő turistákat is segítik. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.