Újra indult a "SuliMoped" program

2016. 12. 23., p - 06:37
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 50 általános iskolai tanuló szerezhet térítésmentesen segédmotoros- kerékpár vezetésére jogosító engedélyt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében idén újra elindult a „SuliMoped” program. A kezdeményezés célja, hogy a 14. életévet betöltött megyei diákok lehetőséget kapjanak arra, hogy díjmentesen segédmotoros-kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezzenek. A programban az általános iskolai 8. osztályos tanulók - megyénkben ezúttal 50 fő - a tantervi órakereten kívül sajátítják el először az elméleti, majd a gyakorlati ismereteket. Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottságának szakmai és anyagi támogatásával megvalósuló programban, megyénkben három település - Nyíregyháza, Tiszavasvári, Kisvárda - egy-egy általános iskolájának tanulói vesznek részt. A kisvárdai Szent László Általános Iskolában a szülői értekezlettel egyben megtartott „tanévnyitón” Szikszai Tihamér r. alezredes a megyei baleset-megelőzési bizottság titkára a gyerekeknek felelősségteljes felkészülést, sikeres vizsgákat és a jövőbe mutatóan balesetmentes közlekedést kívánt. A tanfolyamot sikeresen teljesítők „AM” kategóriás vezetői engedély tulajdonosai lesznek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.