Vigyáznak a biztonságra

2014. 10. 31., p - 17:05
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök, polgárőrök segítik a biztonságos közlekedést és óvják a temetők környékének biztonságát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. (fotógaléria)

A hétvégén sokan indulnak útra, hogy leróják kegyeletüket az ország temetőiben, ami jelentős mértékű növekedést eredményez a közúti forgalomban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén közlekedők 2014. október 30-tól november 4-ig a temetők környékén és az oda vezető utakon fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak, amely elsősorban a forgalom segítésére irányul.

A sírkertekben egyenruhás rendőrök, civil ruhás nyomozók és polgárőrök is figyelnek a látogatók vagyonbiztonságára. A nyíregyházi Északi Temetőben a városi rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársait közösségi szolgálatot ellátó középiskolások is segítik: tájékoztató szórólapokat osztanak és útbaigazítást nyújtanak.

A rendőrség tanácsai:

  • autójukat gondosan zárják be, értékeket ne hagyjanak a gépjárműben;
  • lehetőleg őrzött és kivilágított parkolóhelyet vegyenek igénybe;
  • fokozottan ügyeljenek a KRESZ betartására, akár gépjárművel, kerékpárral vagy gyalogosan közlekednek;
  • csak a legszükségesebb értékeiket vigyék magukkal;
  • irataikat, pénzüket zárt táskában vagy belső zsebben tartsák;
  • ne tárolják bankkártyájuk mellett a PIN kódot;
  • fokozottan figyeljenek csomagjaikra!
  • Az autósok különösen figyeljenek a gyalogosokra; elsősorban a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, buszmegállók környékén!

Amennyiben bűncselekmény elkövetését észlelik, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.