Tartson lépést gyermekeivel!

2017. 01. 31., k - 11:36
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szülőknek tartott bűnmegelőzési előadást az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője.

Szabó Péter r. főtörzsőrmester az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője 2017. január 25-én, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tartott előadást 80 szülőnek.

A nyomozó többek között ismertette a szülőkkel a fogyasztói magatartás jeleit továbbá a fiatalok által illetve sérelmükre elkövetett bűncselekmények fajtáit. Az előadó fő témája azonban a virtuális világ volt, melyet a gyerekek legtöbbször kontroll nélkül és megfelelő ismeretek hiányában használnak. A bűnmegelőzési szakember felhívta a szülők figyelmét, arra is, ha gyermekük a szobájában internetezik, nem jelenti azt, hogy nem leselkedhet rájuk veszély az internet világából. A virtuális valóság ugyanis visszaélésekre adhat lehetőséget, mint például rágalmazás, becsületsértés, zaklatás, „adathalászat”. A szakember kérte a szülőket, hogy beszélgessenek a gyerekekkel sokat, legyenek közös programjaik, élményeik, és lehetőség szerint tartsanak lépést a technika fejlődésével, hogy minél jobban vigyázhassanak gyermekeikre. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.