Ellen-szer Hajdú-Bihar megyében

2015. 05. 29., p - 11:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály az ELLEN-SZER program keretében helyi diákoknak szervezett látogatást a Debreceni Javítóintézetbe.

Az ELLEN-SZER nevet viselő középiskolai bűnmegelőzési programban résztvevő osztályok a tanév során az áldozattá válás, az elkövetővé válás megelőzésnek lehetőségeit, a kábítószerkérdés bűnözéssel való összefüggéseit és büntetőjogi szabályozását, valamint számos a korosztályt érintő témakört dolgoztak fel bűnmegelőzési szakember segítségével.

A program zárásaként az egyik debreceni középiskola 10. évfolyamos tanulói 2015. május 27-én a Debreceni Javítóintézetben tettek látogatást, ahol bepillantást nyerhettek az intézmény életébe. A látogatás legfőbb tanulságaként a büntetésüket töltő fiatalok példáján keresztül szembesülhettek a diákok azzal, hogy milyen következménye lehet egy-egy meggondolatlanságból elkövetett cselekménynek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.