Az időskorúak védelmében

2017. 03. 02., cs - 16:15
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér megyei rendőrök bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági előadást tartottak nyugdíjasok részére Székesfehérváron.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei 2017. március 1-jén a székesfehérvári Öreghegyi Közösségi Házban tartottak bűnmegelőzési előadást nyugdíjasok részére. Vörös Ferencné rendőr alezredes tájékoztatójában felhívta a jelenlevők figyelmét azokra az előzetes óvintézkedésekre, amelyeket saját biztonságuk érdekében megtehetnek azért, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává, illetve arra, hogy legyenek elővigyázatosak a hozzájuk becsengető idegenekkel szemben. Az előadó kitért a vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére és kiemelte a trükkös módszerrel elkövetett csalásokat, amelyek egy része kellő odafigyeléssel és a házalókkal szembeni bizalmatlansággal megelőzhető. A rendőrség munkatársaitól a jelenlévők prevenciós tanácsokat tartalmazó kiadványokat vehettek át. A találkozó alkalmával Bánfi Zsolt rendőr százados a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályairól tájékoztatta a szépkorúakat. A megjelentek a program részeként „Ayala”, azaz Illés István rendőr alezredes könnyed hangvételű, humoros előadását is meghallgathatták, amelyben hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal is szolgált az egybegyűlteknek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.