Időskorúak biztonságáért

2017. 03. 28., k - 10:24
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyíregyházi nyugdíjas klubok vezetőinek szerveztek kortársképzést.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kiemelt figyelmet szentel az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzését szolgáló prevenciós tevékenységre. Ennek keretében 2017. március 27-én szerveztek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság központi épületében időskorú kortársképzést a nyíregyházi nyugdíjas klubok vezetőinek. A képzés során hasznos, gyakorlatban is jól alkalmazható ismereteket adtak át a résztvevőknek az idős generáció tagjait leginkább veszélyeztető bűncselekményekről, illetve azok lehetséges megelőzési módjairól. A képzés tematikájában helyet kapott továbbá a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályainak ismertetése, melyet a főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei foglaltak össze. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámügyi Osztályának munkatársa pedig az áldozatsegítés lehetőségeiről számolt be részletesen a program keretében. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.