Zenés megelőzés időseknek

2017. 03. 31., p - 12:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Várpalotai Rendőrkapitányság szervezésében, a Nemzedékek Biztonsága Közhasznú Alapítvány támogatásával prevenciós rendezvényen vehettek részt az érdeklődők.

A járás több településéről is érkeztek nyugdíjasok és fogyatékkal élők a várpalotai művelődési központba 2017. március 29-én délelőtt, ahol Illés István rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársa a hagyományostól eltérő, zenés prevenciós előadást tartott.

Az előadó ajánlásokat, tanácsokat fogalmazott meg, melyek segítenek elkerülni, megelőzni az áldozattá válást, különösen hangsúlyozva a trükkös és besurranásos lopásokat, valamint az egyes termékbemutatók, vásárlások alkalmával előforduló csalásokat. Illés István rendőr alezredes ismertette a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait, és a fokozott óvatosságra, a körültekintő közlekedésre hívta fel a figyelmet.

Az előadó az Alapítvány kuratóriumi tagjaként foglalkoztató ajándékcsomagot adott át a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Idősügyi Munkacsoportja vezetőjének.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.