24 órás vetélkedő bűn- és balesetmegelőzési állomással-videó

2016. 10. 17., h - 14:55
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai meghívást kaptak a szolnoki középfokú oktatási intézmények tanulói számára megrendezett 24 órás vetélkedőre.

A szolnoki középiskolák és gimnáziumok diákjai 2016. október 15-én izgalmas nap elé néztek, hiszen ekkor rendezték meg a már hagyományosnak számító 24 órás vetélkedőt. Ezúttal is érdekes, sok kreativitást igénylő feladatokkal kellett megbirkózniuk a csapatoknak. A Szolnoki Rendőrkapitányság Megelőző és Értékelő Alosztályának munkatársai is meghívást kaptak az eseményre, amelyen során egy interakív feladatállomást alakítottak ki. Itt a diákoknak először közlekedési ismereteikről kellett számot adniuk játékos formában, majd részeg szemüvegben kellett feladatot végrehajtaniuk, ahol az együttműködésé, a csapatmunkáé volt a főszerep. Végül egy bűnmegelőzési feladatcsomag várta a versenyzőket, ahol az internet veszélyeivel kellett megküzdeniük Táncos Anita rendőr őrnagy és Volter Ildikó rendőr őrnagy irányításával. Voltak olyan diákok, akik versenyen kívül is megkeresték a rendőröket és feltették bűnmegelőzési témájú kérdéseiket, amelyre a szakemberek készséggel válaszoltak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.