Biztonságban az iskolában

2016. 12. 06., k - 10:23
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tovább folytatódott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési előadássorozata, amely ezúttal a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába érkezett meg.

Három osztály diákjai vettek részt 2016. december 5-én azon az előadáson, amely kapcsolódik a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály által életre hívott programsorozathoz.

A téma az volt, hogy hogyan kell viselkedni az iskolában a diáktársakkal, nevelőkkel, illetve otthon a szülőkkel.

Az interaktív, élménypedagógiai elemeket tartalmazó előadásba örömmel kapcsolódtak be a 4-5-6. osztályos gyerekek, akik véleményeikkel, tapasztalataikkal, észrevételeikkel, megoldási javaslataikkal segítették a bűnmegelőzési szakemberek munkáját.

A sorozat folytatódik, hiszen a közeljövőben további osztályoknak tartanak majd előadásokat a szakemberek.



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.