Megérintő

2014. 01. 29., sze - 15:05
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jutalmat kaptak azok az edelényi diákok, akik találtak egy érintőképernyős mobiltelefont, majd a rendőrségre vitték azt.

Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti iskola két tanulója 2014. január 27-én a délutáni órákban egy belvárosi utcában talált egy mobiltelefont, amit bevittek a rendőrkapitányságra. A rendőrök hamar beazonosították a készülék tulajdonosát, így ő visszakapta elveszett, de a diákok által megtalált eszközt.

 

Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai rendszeresen találkoznak a helyi iskolák növendékeivel. A baleset és bűnmegelőzési előadások mellett az iskolarendőr program is megalapozta a bizalmat a rendőrség és a diákok között.

A telefont megtaláló, majd a rendőrségen leadó gyermekeket Szabó Péter r. törzsőrmester, iskolarendőr és a Szent Miklós Görögkatolikus Általános iskola vezetője 2014. január 29-én jutalomban részesítette és oklevéllel díjazta, hiszen példát állítottak diáktársaiknak és persze másoknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.