„Rendőr Múzeum” Bácsalmáson

2017. 05. 17., sze - 07:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűnmegelőzési plakátokon május végéig jellemzően a fiatalok életében leginkább előforduló veszélyhelyzetekre hívják fel a figyelmet.

Bácsalmáson, a helyi művelődési házban 2017. május 16-án bűnmegelőzési kiállítás nyílt. A művelődési ház szervezésében a „Rendőr Múzeum" plakátanyagát mutatják be az érdeklődőknek. A plakátokon jellemzően a fiatalok életében  leginkább előforduló veszélyhelyzetekre - így például a droghasználat, az  iskolán és családon belüli erőszakra, a lopásokra, és az ittas vezetés veszélyeire - hívták fel a figyelmet.

      

A Bajai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadói kalauzolták az első napon a bácsalmási általános iskola tanulóit a kiállításon. A gyerekek érdeklődve hallgatták az egyenruhások tanácsait, amelyek közül néhány már ismerős volt számukra a korábbi bűnmegelőzési tanórákról.  

 

A kiállítás anyaga várhatóan a hónap végéig tekinthető meg a Bácsalmási Művelődési Házban, ahol addig még több diák számára nyílik lehetőség megismerkedni a rájuk leselkedő  veszélyek megelőzési lehetőségeivel.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.