Zoopedagógus a bűnmegelőzési kurzuson

2017. 04. 28., p - 07:05
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Vadaspark munkatársa tartott előadást tanárképző főiskolás hallgatóknak 2017. április 26-án, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság dísztermében.

Mintegy 60 főiskolai hallgató részére tartott előadást Pintér Tibor zoopedagógus, a Szegedi Vadaspark munkatársa, „Felelős állattartás, hétköznapi állatvédelem” címmel.

A résztvevők féléves „Általános bűnmegelőzési ismeretek” kurzus részeként ismerkedhettek a természetvédelemmel, az állatvédelem törvényi hátterével, a házi kedvencek tartási lehetőségeivel és szabályaival, s közvetlenül nyerhettek bepillantást a Szegedi Vadaspark életébe.

A hallgatók a színes előadáson megszerzett ismereteket jól tudják majd hasznosítani leendő pályájukon, hiszen pedagógusként nap mint nap találkozhatnak a mindannyiunk jövője szempontjából oly fontos természetvédelmi problémákkal.

Fontos, hogy a majd általuk tanított ifjúság minél közelebb kerüljön a természethez, szeresse, védje azt, s óvja nagy felelősséggel.

Lényeges, hogy a ma főiskolásai, valamint az általuk majd tanított nemzedék tagjai tudatosan, tervszerűen legyenek „igazi természetvédők”.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.