Négy Bács-Kiskun megyei helyszínen várják az érdeklődőket

2017. 03. 20., h - 07:03
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A héten Tiszakécskén, Baján, Kiskőrösön és Kecskeméten találkozhatnak a toborzó csoport tagjaival.

A Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tagjaival a héten az alábbi helyszíneken találkozhatnak:

  • 2017. március 20-án 10 és 12 óra között a Tiszakécskei Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának épületében,
  • 2017. március 21-én 10 és 14 óra között a Bajai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának épületében,
  • 2017. március 22-én 9 és 12 óra között a Kiskőrösi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának épületében,
  • 2017. március 24-én 9 és 12 óra között Kecskeméten, az Izsáki úti Tesco áruházban.

 

A rendőrök  részletes tájékoztatást adnak a megjelenteknek a képzéssel kapcsolatban, a pályaalkalmassági követelményekről, a határvadász szolgálatellátásról és a rendőri hivatásról. A hivatásos szolgálat iránt érdeklődők forduljanak bizalommal a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatához, a megye valamennyi rendőrkapitányságának, rendőrőrsének vagy határrendészeti kirendeltségének munkatársaihoz, illetve a rendőrség honlapján is megtalálnak minden fontos információt a jelentkezéshez.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.