18 év után fogták el a felbujtókat

2017. 02. 15., sze - 08:56
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemeléssel zárult annak a férfinak és nőnek az ügye, akik még 1997-ben adtak megbízást három férfinak egy nagytarcsai vállalkozó meggyilkolására.

Három férfi 1997 augusztusában elrabolt egy nagytarcsai vállalkozót, akit ezután egy tápióbicskei házba vittek. Az egyik férfi az ingatlan udvarán meggyilkolta őt, majd a testét egy előre kiásott gödörbe tették és bebetonozták.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők a gyilkosságot anyagi ellenszolgáltatásért cserébe követték el.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként beazonosították a két megbízót. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve 2016. január 14-én 6 óra 30 perckor elfogták a 44 éves V. Andrást a XIII. kerületi lakcímén. Társa, a szintén 44 éves kistarcsai P. Gabriella még aznap feladta magát a rendőrségen.

A velük szemben előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.