19 év elteltével - videóval, fotóval

2014. 05. 07., sze - 10:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták az 1995-ben elkövetett emberölés gyanúsítottját.

Rokonaik találták meg egy idős házaspár holttestét 1995. május 21-én 18 óra körüli időben a Budapest XIV., Emília utcai házukban. A 79 éves férfit és 74 éves feleségét az akkor még ismeretlen tettes többször bántalmazta és több késszúrással megölte.

Az eljárást a nyomozóhatóság 1997. május 9-én megszüntette, majd 2014 februárjában új információ merült fel az üggyel kapcsolatban, ezért a Fővárosi Főügyészség a nyomozás folytatását rendelte el.

A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói megállapították, hogy W. Csaba László 1995. május 20-án meglátogatta az idős házaspárt, akiknek pár ezer forinttal tartozott. A 79 éves férfival szóváltásba keveredett, mivel a kölcsönkért összeget nem tudta visszaadni. Az idős férfit megütötte saját sétálóbotjával, aki ennek következtében a földre esett. Felesége megpróbált a védelmére kelni, azonban a magához vett sodrófát támadója kicsavarta a kezéből és azzal bántalmazta az asszonyt. Ezt követően elővett egy kést a konyhaszekrényből és azzal többször megszúrta mindkét sértettet, akik a helyszínen életüket vesztették. A helyszínt a terhelt csak órákkal később hagyta el, még átkutatta a lakást készpénzért, rágyújtott több cigarettára, a házaspár kulcsával bezárta a kaput és a kulcsot egy lefolyóba dobta, majd Sepsiszentgyörgyre utazott.

W. Csaba László a 2014. áprilisi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését és részletes vallomást tett.

A 38 éves gyanúsítottal szemben a több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - előzetes letartóztatása mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.