4 óra alatt elfogták az emberölés gyanúsítottját – videóval

2016. 02. 05., p - 13:28
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozás eddigi adatai alapján egy 20 éves gyulai fiatalember bántalmazta és szúrta meg a gyulai autóbusz-állomáson elhunyt férfit.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrjárőrei Gyulán, az autóbusz-állomáson 2016. február 5-én 3 óra 5 perckor holtan találtak egy 37 éves dobozi férfit, aki a helyszíni szemle megállapítása alapján bűncselekmény áldozata lett. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A megyei rendőr-főkapitányság, illetve a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 4 órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A 20 éves gyulai Z. Zsolt beismerő vallomást tett. Elmondása szerint együtt italozott a sértettel, majd pénzt akart szerezni tőle, ezért bántalmazta és egy késsel többször megszúrta őt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Z. Zsoltot emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.