A nyitott kapun keresztül surrant be

2014. 07. 24., cs - 08:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

10 percen belül elfogták a besurranó tolvajt a hódmezővásárhelyi járőrök.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. július 23-án 16 óra 10 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a hódmezővásárhelyi Dózsa György utcából elloptak egy pénztárcát. A sértett elmondta, hogy az ismeretlen tettes a nyitott kapun keresztül ment be egy családi házba, majd az ott lévő gázóraszekrény tetején hagyott pénztárcát elemelte.

A helyszínre irányított járőrök a személyleírás alapján 10 percen belül a Lévai utcában elfogták O. Gábort. A 36 éves helybeli férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. Várhatóan gyorsított eljárásban bíróság elé áll.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.