A rendőrség ingatlanokat, autókat, ékszereket foglalt le

2016. 06. 15., sze - 11:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb házkutatásokat tartottak a sorozatbetörőhöz köthető ingatlanokban a debreceni nyomozók. Korábban már közel 100 millió forint értékű arany ékszert és készpénzt lefoglaltak.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 51 rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – fogvatartása mellett – V. Károly ecseri lakossal szemben.

Mint arról korábban hírt adtunk, az Országos Rendőr-főkapitányság összehangolt rendőri intézkedésekkel, az érintett rendőri szervek szorosabb együttműködésével, valamint a központi szervek szakmai támogatásával akciót indított a lakásbetörések megelőzése, valamint ezen bűncselekmény elkövetőinek felkutatása, azonosítása és a sértettek kárának megtérülése érdekében.

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai 2015. június 13-án fogták el azt a férfit, aki az eddigi adatok szerint 2013. év eleje és 2015. év júniusa között az ország különböző településein követett el vagyon elleni bűncselekményeket. A gyanúsított a bűncselekmények helyszíneire hasonló módszerrel – akrobatikus ügyességgel – jutott be. Jellemzően a lakóházak emeletére mászott fel, majd az ott található ablakokat, teraszajtót befeszítve jutott be a lakásokba. Főleg a lemezszekrényeket és széfeket kereste, amelyekből kizárólag készpénzt, értékes órákat és ékszereket tulajdonított el. A betöréseket többnyire hétvégén, vagy ünnepnapokon, az éjszakai órákban követte el, amikor a sértettek nem tartózkodtak a családi házukban. A férfi gyanú szerint több magyarországi városban követett el betöréseket.

A debreceni nyomozók a V. Károlynál 2015 júniusában tartott házkutatás alkalmával közel 100 millió forint értékű arany ékszert, több millió forint készpénzt és valutát foglaltak le. Az ékszerekről a rendőrség honlapján felhívást is közzétett, annak érdekében, hogy azok tulajdonosait azonosítani lehessen.

Az eljárás során felmerült több olyan információ, hogy a férfi – az elfogását megelőzően – több, a bűncselekmények elkövetéséből származó értékeket rejtett el a hozzá köthető ingatlanokban. A nyomozóhatóság feltérképezte V. Károly hozzátartozóinak életkörülményeit és a vagyonfelderítés során beszerzett információk alapján újabb házkutatások váltak indokolttá.

A debreceni nyomozók 2016. június 2-án egy összehangolt akció keretében Ecseren, Csömörön és Budapesten tartottak újabb házkutatásokat. A rendőrök kirendelték a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetet, amelynek munkatársai talajradarral és fémkeresővel kutatták át az ecseri és csömöri ingatlanokat. A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói a házak különböző rejtekhelyeiből – bútorok alatt, a padláson lévő szemetes zacskókban – értékes karórákat és ékszereket találtak és foglaltak le. A gyanúsított felesége V. Károlyné a ruházatába rejtett 45.500 eurót, amit a rendőrök szintén lefoglaltak.

A megalapozott gyanú szerint az asszony, valamint két lánya a 24 éves V. Alexandra és a 27 éves V. Barbara a családfő által ellopott értéktárgyak vonatkozásában segítettek azok elrejtésében és értékesítésében. A nyomozók a három nőt különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ők az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.

A vagyonbiztosítás és a sértettek kárának megtérülése érdekében a nyomozók egy családi házat, egy lovardát, hat lovat – köztük egy versenylovat –, két Audi típusú személygépkocsit, egy ló szállítót továbbá egyéb ingóságokat lefoglaltak és előterjesztést tettek a bíróság által történő zár alá vételük elrendelésére. Ezen felül több mint 1200 darab értékes óra és arany ékszer, valamint több millió forint értékű eurót foglaltak le.  

Az ügy újabb fejleményeiről 2016. június 15-én Dr. Uzonyi Attila r. ezredes, Debrecen rendőrkapitánya, Illés Zoltán r. százados mb. bűnügyi osztályvezető és Nagy István r. őrnagy betörési alosztályvezető sajtótájékoztató keretében számolt be.

A gyanúsítottal összefüggésbe hozható további bűncselekményeket a rendőrség vizsgálja, valamint a további sértettek felkutatása és a lefoglalt értéktárgyak kategorizálása jelenleg is folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.