A templomkertben garázdálkodott

2013. 07. 17., sze - 09:22
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárját dobálta egy férfi Sándorfalván.

Lakossági bejelentés alapján fogták el 2013. július 16-án a Szegedi Rendőrkapitányság Sándorfalvi Rendőrőrsének körzeti megbízottai B. Lászlót, aki a településen egy bolt előtt a kerékpárját dobálta, majd a templomkertben egy fűzfa ágait rángatva kiabált.

A 30 éves ittas férfi tettére nem adott magyarázatot. Ellene garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.