A vegyesboltban verekedtek

2017. 01. 15., v - 08:50
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi vegyesboltban esett egymásnak két asszony Újpetrén.

Garázdaság miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság az ellen a két újpetrei asszony ellen, akik még 2016. november 3-án verekedtek össze a helyi vegyesboltban. Egy korábbi nézeteltérés miatt vont kérdőre egy 26 éves nőt egy 49 éves asszony, majd a vita verekedéssé fajult, egymás haját húzták és kölcsönösen ütlegelték egymást. A verekedésnek a vásárlók vetettek véget, akik kiküldték őket az üzletből, majd értesítették a rendőröket.

A garázdaság miatt folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.