Autókat tört fel, elfogták

2015. 05. 27., sze - 14:16
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 28 éves férfit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya T. János 28 éves vácdukai lakos ellen.

 

A Váci Rendőrkapitányság Őrbottyáni Rendőrőrsének járőrei Vác belvárosában 2015. május 23-án 23 óra körüli időben egy feltűnő, piros-fehér festésű gépkocsira lettek figyelmesek.  Az autót és az azt vezető T. Jánost intézkedés alá vonták, mivel a rendelkezésre álló információk szerint egy ilyen mintázatú jármű összefüggésbe hozható több, korábban elkövetett gépkocsi feltöréssel.

 

A gépjármű átvizsgálása során a csomagtartóban egy régebbi típusú autós rádiót találtak a rendőrök, míg a műszerfalba egy újszerű rádió volt beszerelve. T. János elmondta, hogy a csomagtartóban lévő rádió a sajátja, korábban az volt az autóba szerelve, de az igazoltatáskor a műszerfalban lévő rádió eredetét nem tudta igazolni, ezért bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Váci Rendőrkapitányságra.

 

A váci nyomozók az előállítást követően a férfit gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A 28 éves férfi kihallgatása során több bűncselekmény elkövetését is beismerte. A gyanúsítottat a Váci Járásbíróság 2015. május 26-án előzetes letartóztatásba helyezte. 

Ellene a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.