Autót akartak lopni, de tetten érték őket – képekkel

2017. 04. 22., szo - 07:48
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A két férfit a zuglói rendőrök zavarták meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Ernő 19 éves budapesti és egy szintén 19 éves fábiánházi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2017. április 20-án 10 óra 30 perc körül Budapest XIV. kerületében, az Egressy úton odament egy parkoló autóhoz, majd a fábiánházi lakos kinyitotta a gépjárművet és megpróbálta beindítani. H. Ernő figyelt, miközben társa felnyitotta a motorháztetőt és megrongálta a gyújtáskapcsoló vezetékeket. Pár perccel később az elkövetők észrevették a közelében járőröző rendőröket, ezért eldobták a náluk lévő fogót és megpróbáltak elmenekülni.

A járőrök a két férfit a helyszínen elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. H. Ernő és társa a gyanúsítotti kihallgatásuk során beismerték a bűncselekmény elkövetését. A zuglói rendőrök kezdeményezik a két férfi bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.