Bántalmazta tanárát

2015. 05. 09., szo - 07:04
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság vádemelést javasol a 16 éves fiú ellen.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 16 éves fiú ellen, miután a fiatalkorú 2014. december 17-én megrongálta az egyik helyi általános iskolában az egyik terem ajtaját. A tanára tulajdonát képező projektort az asztalról leverte és oktatóját is megrángatta. Mindez azután történt, hogy a nyolcadikos fiú az iskola udvarán lévő szemeteseket feldöntötte. A tanár már az első szóváltást követően úgy döntött, hogy a rendőrség segítségét kéri a 16 éves tanuló megfékezésében. Miután a fiú megtudta, hogy az oktató értesítette a rendőröket, nem tudott tovább uralkodni magán. A rendőrök előállították őt az Oroszlányi Rendőrkapitányságra.

 

A rendőrség gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette a fiatalkorút, akit a bíróság 2014. december 18-án előzetes letartóztatásba helyezett. Az ügyben folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2015. május 6-án befejezte, és vádemelési javaslattal továbbította a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.