Besurrant a zarándokházba

2014. 04. 22., k - 14:10
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A máriapócsi rendőrök egy órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves fiút.

A Nyírbátori Rendőrkapitányság Máriapócsi Rendőrőrsére 2014. április 20-án érkezett bejelentés, hogy ismeretlen tettes a Máriapócsi Zarándokházból egy nagy értékű mikrofont és egy üveg bort valamint a rendház udvarában parkoló gépkocsi utasteréből készpénzt és személyes tárgyakat tulajdonított el. A máriapócsi rendőrök a bejelentést követően egy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A rendőrök a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Márk 20 éves pócspetri lakost otthonában elfogták, ahol az eltulajdonított értékeket is megtalálták és lefoglalták. A rendőrök a fiatal férfit előállították a rendőrőrsre és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.