Bíróság előtt felelhetnek

2016. 02. 21., v - 08:49
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves K. Szilárd, valamint 17 éves lánycsóki társa 2015. október 12-én 22 óra és október 13-án 8 óra közötti időben egy siklósi erdőrészről kivágott és eltulajdonított 15 akácfát. Az elvégzett nyomozási cselekmények eredményeképpen a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, akik közül K. Szilárd gyanúsítotti kihallgatása alkalmával további bűncselekmények elkövetését is elismerte. Elmondta, hogy 2015 novemberében ő tört be egy nagyharsányi családi házba, ahonnan kerti- és barkácsgépeket, valamint az udvarból tetőgerendákat és tetőléceket tulajdonított el, majd Siklóson, egy pálinkafőző üzemébe is betört, ahonnan több üveg alkoholtartalmú italt vitt el. Az elkövető a nagyharsányi házból eltulajdonított tárgyakat K. Csaba siklósi lakosnak értékesítette, aki a beszerzett adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tudomása volt arról, a megvásárolt tárgyak bűncselekmény elkövetéséből származnak.

A siklósi nyomozók K. Szilárddal szemben lopás bűntett, valamint lopás vétség, fiatalkorú társával szemben lopás vétség, K. Csabával szemben orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a büntetőeljárást. Az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.