Bordélyházat számoltak fel a rendőrök Szegeden - videóval

2014. 07. 19., szo - 07:22
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Légyott” közben érték tetten a párokat a rendőrök.

Prostitúció elősegítése és kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt fogott el két embert a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az egyik szegedi éjszakai klubban. A rendőrök 2014. július 17-én tartottak házkutatást az épületben. Az egyenruhások két szobában „légyott” közben érték tetten a párokat. A nyomozás adatai szerint a 47 éves H. Péter és a 32 éves R. Corina működtette a bordélyházat. Az éjszakai klub felső szintjén lévő helyiségekben a bárban dolgozó női alkalmazottak ellenszolgáltatásért nyújtottak szexuális szolgáltatást férfiaknak. A gyanúsítottak a hely biztosítása mellett futtatták is a lányokat.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kihallgatásukat követően mindkét terheltet őrizetbe vette, a bíróság 2014. július 18-án elrendelte az előzetes letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.