Csoportos garázdaság Teklafaluban

2015. 08. 31., h - 09:24
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nő verekedett össze egy helybeli férfival.

Büntetőeljárás indult három teklafalusi személlyel szemben, akik a rendelkezésre álló adatok alapján 2015. augusztus 29-én 22 óra 30 perc körüli időben a település főutcáján előzetes szóváltást követően az úttesten összeverekedtek, és mindhárman könnyű sérüléseket szenvedtek.

A 49 éves férfit, valamint a 33 éves nőt, illetve 21 éves barátnőjét a kiérkező rendőrök a helyszínről előállították, velük szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szigetvári Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.