Csoportos rablás Zabaron

2016. 02. 23., k - 04:45
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy személyt vettek bűnügyi őrizetbe a salgótarjáni nyomozók.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Márk 22 éves, R. Tamás és Cs. Evelin 20 éves zabari lakosok, továbbá rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. J. Róbert 19 éves zabari lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján B. J. Róbert és K. Márk 2016. február 22-én 0 óra 30 perc és 1 óra közötti időben Zabar belterületén egy egyedül élő, időskorú férfi családi házához ment, mialatt másik két társuk a közelben figyelt. A 19 éves zabari lakos az időközben az ingatlanból kijövő sértettet egy úgynevezett boxerrel a kezén egy alkalommal az arcán megütötte - aki a földre esett -, majd több alkalommal megrúgta. A sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett. A két gyanúsított ezt követően különböző értékeket tulajdonított el, majd társaikkal együtt a helyszínről sietve távoztak.

A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeképp B. J. Róbertet és társait a bejelentést követően rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat az illetékes ügyészségen.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.