Egy kilogramm új pszichoaktív anyag

2015. 06. 23., k - 08:18
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a nyíregyházi vasútállomáson fogták el a gyanúsítottat.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytat büntetőeljárást G. Róbert 40 éves nyíregyházi lakos ellen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának civil ruhás nyomozói a férfit előzetes bűnügyi információk alapján 2015. június 19-én a helyi vasútállomáson igazoltatták, amint egy Budapestről közlekedő vonatról leszállt. A rendőrök a 40 éves helyi lakos hátizsákjában egy kilogramm ismeretlen eredetű növényi származékot, az elvégzett gyorsteszt eredménye szerint új pszichoaktív anyagot foglaltak le. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a gyanúsított feltehetően továbbértékesítés céljából vásárolta a lefoglalt anyagot. Az ügyben a további eljárást a nyomozóhatóság szakértők bevonásával folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.