Egy nap alatt három kerékpárt loptak el

2014. 09. 26., p - 11:13
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ócsai rendőrök elfogták azt a két 14 éves fiút, akik egy nap alatt három kerékpárt tulajdonítottak el Újhartyánból.

A Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két 14 éves kakucsi fiú ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatalkorú fiú 2014. szeptember 25-én 15 óra körüli időben tulajdonított el két kerékpárt egy újhartyáni üzlet elől. Ezt követően egy másik üzlete előtt álló kerékpárt tulajdonítottak el, azonban a bűncselekményt észlelte a boltban tartózkodó sértett. A bicikli tulajdonosa és ismerőse gyalogosan, míg az üzlet alkalmazottja gépkocsival indult a két fiú után, akiket sikerült utolérniük és a rendőrök kiérkezéséig visszatartaniuk.

Az Ócsai Rendőrőrs járőrei a kakucsi fiúkat elfogták és a Dabasi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A bűncselekmények elkövetését mindketten elismerték. A 14 éves fiúk a rendőröknek azt is megmutatták, hogy a korábban eltulajdonított két kerékpárt hol rejtették el, így mindhárom kétkerekű visszakerült a tulajdonosához.

A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.