Elfogták a kifosztót

2013. 10. 28., h - 15:58
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a villamoson alvó sértettől vette el telefonját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást K. Attila 30 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. október 26-án 1 óra 30 perc körüli időben a Budapest II., Széll Kálmán téren, a végállomásra beálló 6-os viszonylatszámon közlekedő villamoson, az egyik alvó utas zsebéből eltulajdonította mobiltelefonját.

A gyanúsítottat a II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a cselekményt követő néhány percen belül elfogták, majd előállították. Az utas telefonja előkerült, azt a rendőrség a sértett részére visszaadta.

A férfival szemben a további eljárást – lakhelyelhagyási tilalom elrendelése mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.