Elfogták a nyomozók a nyaklánctolvajt

2014. 08. 15., p - 11:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány órán belül elfogták a bajai nyomozók azt a férfit, aki 2014. augusztus 13-án délután a belváros egyik utcáján kitépte egy idős hölgy nyakából az aranyláncát és elmenekült a helyszínről.

A gyanú szerint a 24 éves bajai férfi 2014. augusztus 13-án délután Baja egyik utcájában kerékpározott, amikor egy 67 éves hölgy mellé érve egy hirtelen mozdulattal kitépte a nő nyakábol aranyláncát, és elmenekült a helyszínről.  A beszerzett adatok és személyleírás alapján a bajai nyomozók néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Gézát, majd rövid idő alatt az ellopott ékszert is megtalálták, amit vissza is adtak a sértettnek.

A nyomozás során továbbá felmerült a gyanú, hogy a férfi az elmúlt időszakban több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Baján. A rendőrök megalapozottan gyanúsítják a 24 éves személyt azzal, hogy a nyár elején egy bajai lakóházba behatolva aranyékszert és zsebórákat lopott el, míg egy másik házba az ablakot befeszítve jutott be, innen készpénzt és aranygyűrűt vitt magával. Ugyancsak őt gyanúsítják a rendőrök azzal is, hogy júliusban egy bajai utcán sétáló hölgy figyelmetlenségét kihasználva a kezében lévő táskájából ellopta a pénztárcáját és személyes iratait.

 

A férfival szemben a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétségek és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. H. Géza kihallgatásán a bűncselekmények elkövetését beismerte.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.