Elfogták a rendőrök a betöréssorozat elkövetőjét

2017. 03. 27., h - 13:04
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított 16 ingatlanból lopott műszaki cikkeket és használati, berendezési tárgyakat.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség, valamint lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint ismeretlen tettes 2016. augusztus 5-e és 2017. március 17-e közötti időben összesen 16 ingatlanba ment be Decs- Szőlőhegyen az ajtó, vagy az ablak befeszítését, betörését követően, és a tanyákból különböző használati tárgyakat és műszaki cikkeket tulajdonított el.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították az elkövetőt, egy 38 éves decsi lakost. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során részletes beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Az eltulajdonított tárgyak egy részét a rendőrök lefoglalták, másik részüket a férfi használt termékek értékesítésével foglalkozó kereskedésekbe adta el, vagy internetes portálokon történt hirdetés útján értékesítette.

Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.