Elítélték

2014. 08. 01., p - 15:48
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap sem telt el elfogása óta és a bíróság elítélte a I. Zsoltot.

I. Zsoltot egy kapualjban megbújva találták meg a komáromi rendőrök 2014. július 31-én 22 óra körüli időben. Gyorsan kiderült róla, hogy negyed órával korábban ő tört be egy komáromi családi házba, ahonnan egy kézitáskát tulajdonított el. A 33 éves tatabányai férfi csendben várta, hogy a rendőrök befejezzék a helyszínelést és elmenjenek a környékről, de két komáromi rendőrtiszt elfogta őt. Az egyenruhások gyalogosan járták körbe a környező utcákat. A két r. hadnagy az egyik kapualjban figyelt fel a sötétben meglapuló férfira. Elfogták és elszámoltatták a közelben történt bűncselekménnyel kapcsolatban. I. Zsolt bevallotta, hogy a kérdéses családi ház ablakán ő vágta ki a szúnyoghálót, majd megmutatta, hova rejtette el az eltulajdonított táskát, melyet magtaláltak a rendőrök. A pénzt már kivette belőle a gyanúsított, az a férfi nadrágjának zsebéből előkerült, mikor az egyenruhások átvizsgálták a ruházatát.

 

I. Zsoltot a rendőrök előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy aznap szabadnapos volt. Mivel nem dolgozott, a városban csavargott. Már sötétedett, mikor látta, hogy a családi ház egyik helyiségében égett a villany, a szomszédos lakrészben viszont sötét volt és az ablaka is nyitva volt. Bemászott a kertbe, a kezével kilyukasztotta a szúnyoghálót, majd fogta az ott talált értéket és elmenekült. A 33 éves gyanúsítottat a rendőrség lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. augusztus 1-jén őrizetbe vette és még aznap kezdeményezésére a Komáromi Járási Ügyészség még aznap gyorsított eljárásban bíróság elé állította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.