Előzetes letartóztatásba került Sz. Krisztián - videóval

2014. 11. 28., p - 14:32
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi egy házaspárt ölt meg Százhalombattán a gyanú szerint.

Elfogását követően 2014. november 27-én gyanúsítottként hallgatták ki a Pest megyei nyomozók Sz. Krisztián 21 éves százhalombattai lakost.

A férfi kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy 2014. november 25-én délután több késszúrással megölte az 57 éves nőt és 65 éves férjét.

Sz. Krisztiánt bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2014. november 28-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Ellene a büntetőeljárást emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.