Előzetesbe kerültek

2016. 02. 11., cs - 09:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szentendrei Járásbíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról döntött.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt O. József 27 éves és H. Márk 18 éves pomázi lakosok, valamint 17 éves társuk ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három helyi férfi 2015. november 1. és 2016. február 7. közötti időszakban egy pomázi hétvégi ház ajtaját kifeszítette, majd onnan fűkaszát, búvárszivattyút, két gázpalackot, benzinnel megtöltött kannákat és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi- technikai és Helyszínelő Alosztály munkatársai - a 2016. február 7-én 11 óra 30 perc körüli időben lefolytatott helyszíni szemle alkalmával - a feltört házban találták H. Márkot, akit elfogtak és előállítottak. A 18 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának elrendelésére.

A beszerzett adatok eredményeként a rendőrök azonosították H. Márk két társát is. O. Józsefet 2016. február 7-én 23 óra körüli időben a Budakalászi Rendőrőrs munkatársai, míg a fiatalkorú fiút negyed órával később a szentendrei járőrök Pomázon elfogták és előállították, majd mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy H. Márk és 17 éves társa 2015. márciustól elfogásuk időpontjáig további négy pomázi ingatlanba tört be és onnan horgászfelszerelést, három kerékpárt, valamint vas anyagokat tulajdonított el.  

A szentendrei nyomozók az őrizetben lévő O. Józsefet fogolyszökés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a fogdába történő átkísérése során – 2016. február 8-án 18 óra körüli időben – a rendőrkapitányságon kivonta magát a rendőri intézkedés alól és kiszaladt az épületből, azonban a járőrök öt percen belül az utcán elfogták.

Az illetékes bíróság 2016. február 10-én elrendelte H. Márk és O. József előzetes letartóztatását.

A rendőrök vizsgálják, hogy a három férfi összefüggésbe hozható-e további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével. 

Az ügyben a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.