Előzetesben

2016. 11. 12., szo - 07:53
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pincehelyiségeket tört fel az a két salgótarjáni férfi, akiket őrizetbe vettek a nyomozók. Az illetékes bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság két rendbeli lopás bűntett és két rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást N. A. Tamás 21 éves, és két rendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt T. Bence 24 éves salgótarjáni lakos ellen.

A jelenlegi adatok alapján N. A. Tamás és társa 2016. október 8. és november 7. közötti időszakban az egyik salgótarjáni lakóház pinceajtajának dróthálóját elvágták. A két férfi a helyiségből nyolc személygépjármű felnit tulajdonított el. N. A. Tamás és társa 2016. november 8-án délután az egyik társasház tárolójának ajtaját leemelték és onnan egy kerékpárt tulajdonítottak el, majd azt később megkísérelték értékesíteni.

N. A. Tamás megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2016. október 29. és november 7. közötti időben Salgótarján belterületén további két társasház pincehelyiségébe ment be és onnan több üveg befőttet, valamint egy kerékpárt vitt el.

A nyomozók az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták. A két férfit a rendőrök a napokban elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, melyet követően az illetékes bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.