Előzetesben a sértettre ajtót rázáró besurranók

2013. 07. 19., p - 16:15
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás mellett aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt is eljárás indult ellenük.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett lakossági bejelentés alapján 2013. július 17-én délután három órakor a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrsének körzeti megbízottjai a település egyik családi házához mentek ki intézkedni, mivel onnan bejelentés érkezett, hogy idegenek jártak az ingatlanban.

A hívatlan vendégek nyitott ajtón keresztül jutottak be a lakásba és a konyhából eltulajdonították az ott lévő két pénztárcát a bennük lévő személyes iratokkal, valamint készpénzzel együtt. A besurranókat cselekményük közben megzavarta az otthon tartózkodó idős sértett. A támadók, hogy az asszony ne tudja őket visszatartani, illetve a szomszédoktól segítséget kérni, kívülről kulccsal rázárták a házat, majd elmenekültek.

A tettesek nem szereztek hosszú egérutat, ugyanis a kiérkező sajókazai rendőrök a szomszéd utcában elfogták az egyik betolakodót. Társa sem jutott sokkal messzebb, mert pár utcával odébb neki is bilincs kattant a kezén. A gyanúsítottakkal szemben történt helyszíni intézkedések során előkerültek az eltulajdonított értékek is.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a sajókazai 19 éves R. Sándort és társát a 18 éves R. Gusztávot jogtalan behatolással, közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás vétség, valamint aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárásban őrizetbe vette. A rendőrök kezdeményezték a fogvatartottak előzetes letartóztatását, amit ügyészi indítványra a Miskolci Járásbíróság 2013. július 19-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.