Elvitte a laptopot és a tabletet

2015. 03. 18., sze - 11:27
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 24 éves helyi férfit, aki betört egy házba Szegeden.

A megalapozott gyanú szerint K. Sándor 2015. február 6-án az esti órákban az erkélyajtót befeszítve jutott be a Kanizsai utcai lakóházba. A férfi az ingatlanban kutatást végzett, majd az étkezőből eltulajdonított egy laptopot és egy tabletet. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították és 2015. március 17-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves szegedi lakost. K. Sándor ellen lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az ellopott tárgyakat még aznap eladta egy ismeretlen személynek.

A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terheltet őrizetbe vette és kezdeményezte az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a gyanúsított előzetes letartóztatására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.