Emberölés kísérlete Tóalmáson

2015. 04. 17., p - 12:32
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 58 éves tápiósági férfit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya indított eljárást emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Zs. Sándor 58 éves tápiósági lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 58 éves férfi 2015. április 15-én 8 óra körüli időben – két kiskorú gyermekével - személygépkocsival érkezett Tóalmásra. A férfi a település egyik utcájában találkozott a feleségével, akivel szóváltásba keveredett, majd ezt követően az asszonyt több alkalommal meglökte és megpróbálta erőszakkal beültetni az autóba. A dulakodás során a gyanúsított egy késsel többször megszúrta a sértettet. Ekkor az asszony segítségére sietett egy férfi, melynek hatására Zs. Sándor abbahagyta a bántalmazást, visszaült a járműbe és az abban ülő gyerekekkel elhajtott a helyszínről.

A sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a nő súlyos izomsérüléseket szenvedett. Az 58 éves férfit a Nagykátai Rendőrkapitányság munkatársai 8 óra 45 perc körüli időben tápiósági lakásában elfogták és előállították. A Pest megyei rendőrök őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, az illetékes bíróság pedig 2015. április 17-én előzetes letartóztatásba helyezte.

Zs. Sándor ellen a további eljárást – fogvatartása mellett - a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.