Építkezésről loptak – videóval

2017. 02. 22., sze - 10:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a két férfit és az orgazdát.

Lopás bűntett és orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya három debreceni lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. december 23-án délután egy Hortobágyon található körbekerített építési területről ismeretlenek eltulajdonítottak egy munkagéphez tartozó hidraulikus bontókalapácsot és egy árokásó kanalat.

A nyomozók a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két debreceni férfit, akik a tárgyakat ellopták, majd eladták. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra 2017. február 21-én előállított 30 éves T. Attilát és a 34 éves T. László Miklóst a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás során a rendőrök beazonosították a szintén debreceni 34 éves T. Lászlót, aki a gyanú szerint a lopott tárgyakat megvette. A nyomozók a férfinél házkutatást tartottak, amely során a trágyában megtalálták az árokásó kanalat, az udvaron pedig a bontókalapácsot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.