Fahusánggal követelte az állítólagos tartozást

2017. 01. 21., szo - 09:10
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás Hódmezővásárhelyen egy helybeli férfi ellen, aki alkalmi ismerősétől egy fahusánggal követelt pénzt. A férfit a vásárhelyi rendőrök őrizetbe vették.

A megalapozott gyanú szerint F. József 2017. január 20-án 14 óra körül az utcán szólította le alkalmi ismerősét, majd egy fahusánggal egy állítólagos tartozásra hivatkozva megfenyegette, és a nála levő 3 ezer forint átadására kényszerítette. Ezt követően a sértettet tovább fenyegette, azért, hogy telefonját is adja át. Ő azonban ennek már nem tett eleget, elfutott és közben hívta a rendőrséget. Ezt hallva a gyanúsított elmenekült. 
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei a bejelentéstől számított 2 órán belül egy személygépkocsi utasaként elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Józsefet. A férfit a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.