Fakarókkal

2016. 08. 01., h - 11:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a gyanúsítottat a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Ernő 20 éves román állampolgár ellen.

A gyanúsított a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. július 31-én 1 óra és 1 óra 20 perc között társaival Csólyospáloson előzetes szóváltást követően fakarókkal bántalmazott két 33 éves férfit, akik közül az egyik sértett életveszélyes, míg társa könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozás során kiderült, hogy K. Ernő bántalmazta - az életveszélyesen megsérült - 33 éves férfit.

A nyomozók a román férfit kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Társai - M. Attila 23 éves és egy 16 éves román állampolgár - ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.