Garázdaság miatt került előzetesbe

2016. 05. 31., k - 18:19
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 26 éves gyanúsított és társa Gyálon bántalmazott két férfit.

Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán L. Zoltán 26 éves ceglédi és J. László 27 éves gyáli lakosok ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. május 28-án 23 óra körüli időben egy gyáli vasúti átjárónál – eddig ismeretlen okból – bántalmaztak két férfit. Egyiküket L. Zoltán egy bottal fejbe verte. Ettől a sértett a földre esett.

A 26 éves gyanúsított ezután a másik sértettet arcon ütötte, majd társával többször megrúgták és egy bottal ütötték.

A sértettek a bántalmazás következtében az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedtek.

A dabasi rendőrök a gyanúsítottakat – az adatgyűjtés eredményeként- a bűncselekmény elkövetése után rövid idővel elfogták. Előállításuk után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.  Az illetékes bíróság 2016. május 31-én elrendelte L. Zoltán előzetes letartóztatását. Társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.